GLOBALG.A.P.

  • GLOBALG.A.P. tanúsítvánnyal rendelkezünk, vállalkozásunk teljesíti az élelmiszer biztonság beszállítói követelményeit.
  • Az Európai Kiskereskedők Egyesülete által létrehozott élelmiszerbiztonsági és minőségirányítási szabvány, amely a frissen fogyasztható, illetve a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek előállításának szabályozására, ezen területek nemzetközi tanúsítására alkalmazható. A Jó Mezőgazdasági Gyakorlaton (GAP-Good Agriculture Practice) alapul, melynek lényege a termelő gazdaságban az elérhető legjobb technológiák alkalmazása és a fenntartható mezőgazdaság követelményeinek megfelelő élelmiszer-előállítás támogatása.

MOTTÓNK

„Gondolkodjunk és tegyünk is együtt”

  • A Ternai Kft. tevékenységének valamennyi fázisában kiemelt jelentőséget tulajdonít a minőség fejlesztésének, az állandó élelmiszerbiztonságnak.
  • Fontos, hogy termékeink minősége megfeleljen a mindenkor hatályos és elvárt vonatkozó jogszabályi, higiéniai, környezetvédelmi előírásoknak és nem utolsó sorban Partnereink igényének, elvárásának.
  • Elmondhatjuk, hogy valamennyi Munkatársunk és Partnerünk elkötelezett a minőségirányítási rend, a fegyelem mellett, különös tekintettel a Globalg.a.p. rendszer standardjaira.

FELADATUNK

  • Munkatársaink és Partnereink cégünkbe vetett hitét, bizalmát folyamatosan erősítsük, lehetőségeink szerint fejlesszük.
  • Megfeleljünk a vonatkozó szabályozóknak, elvárásoknak, követelményeknek.
  • Mindenkor figyeljünk arra, hogy az elérhető legjobb terméket, az elérhető legjobb áron, a legjobb időben és minőségben állítsuk elő, vásároljuk és értékesítsük.
  • Kiemelt feladat a megfelelő szakemberek folyamatos képzése és megtartása.
  • Cégünk jó hírnevének öregbítése.

 

A Ternai Kft. – három generációs családi vállalkozás - 2000. szeptemberében kezdte meg tevékenységét húsz fő alatti munkavállalói létszámmal. A munkatársak korábban inkább a szabadföldi-kertészeti kultúrában (fóliaházak), mára jellemzően a kereskedelmi tevékenység vonatkozásában közreműködnek. A Ternai Kft. foglalkoztatotti létszáma napjainkra ~50 fő munkavállalóra és hasonló létszámú egyszerűsített mezőgazdasági idénymunkásra nőtt.

Stratégiai céljaink, hogy minőségi friss zöldséggel, prémium termékkel jelenjünk meg az európai „agrárpiacon” hidegfóliában termesztett és vásárolt zöldségeinkkel, megkeressük azokat a lehetőségeket, amelyek a termesztés sajátosságaiból adódnak, így a szabadföldi termesztéshez képest erősítsük, lehetőségeink 4-6 héttel korábban tudjuk értékesíteni a felvásárolt árut.

Működési körülményeinket folyamatosan fejlesztjük, újszerű megoldásokban gondolkodunk, a meglévő infrastruktúrát a teljes kapacitás kihasználtság érdekében bővítettük, optimalizáltuk. 

Partnereink minőség iránti igénye, rendszerszerű működésünk, munkatársaink elhivatottsága garantálja mindenkor a kínált áru kiválóságát.

Elmondhatjuk, hogy a Ternai Kft. tevékenysége Európa számos országában nyomon követhető és külön jó érzéssel tölt el bennünket, hogy az üzleti kapcsolatokon túl barátságok is alakultak az évek alatt.

Mottó:
„Gondolkodjunk és tegyünk is együtt”

A Ternai Kft. tevékenységének valamennyi fázisában kiemelt jelentőséget tulajdonít a minőség fejlesztésének, az állandó élelmiszerbiztonságnak. Lényegesnek ítéljük, hogy termékeink minősége megfeleljen a mindenkor hatályos és elvárt vonatkozó jogszabályi, higiéniai, környezetvédelmi előírásoknak és nem utolsó sorban Partnereink igényének, elvárásának. Elmondhatjuk, hogy valamennyi Munkatársunk és Partnerünk elkötelezett a minőségirányítási rend, a fegyelem mellett, különös tekintette a Global G.A.P rendszer standardjaira. 2015. óta IFS rendszerünk is akkreditált és több partnerünket bevontuk a Grasp tanúsítási körünkbe is.

A társaság működése, vezetési szemlélete illeszkedik az ISO 9001:2015 minőségirányítási szabvány gondolatmenetéhez, ügyfélkapcsolati mechanizmusunk a CRM rendszer módszereit követi, döntéseink tervezett, tudatos kontrolling folyamatokra épülnek, a GDPR szempontrendszerének keretei között.

Feladatunk:

  • Munkatársaink és Partnereink cégünkbe vetett hitét, bizalmát folyamatosan erősítsük,
  • Megfeleljünk a vonatkozó szabályozóknak, elvárásoknak, követelményeknek
  • Mindenkor figyeljünk arra, hogy az elérhető legjobb terméket az elérhető legjobb áron, a legjobb időben és minőségben állítsuk elő, vásároljuk és értékesítsük
  • Kiemelt feladat a megfelelő szakemberek folyamatos képzése és megtartása
  • Cégünk jó hírnevének öregbítése – az Alapítók 2000. évben megfogalmazott szándéka szerint.

Képek cégünk életéből

Adatok

  • Társaság neve: TERNAI Feldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Székhelye: 6635 Szegvár, Ipari út 2.
  • Tevékenység kezdete: 2000. szeptember 12.
  • Adószám: 12527801-2-06
  • Cégjegyzékszám: 06-09-007040
  • Tevékenységi körök: 
    • Mezőgazdasági termék feldolgozása, értékesítése
  • Üzlet jellege: Mezőgazdasági feldolgozás és értékesítés
  • Profilja: Kínai kel, fejes káposzta, Tv paprika, kápia paprika, bogyiszlói paprika, spárga

 

A szentesi paprika oltalom alatt álló földrajzi jelzést (OFJ) kapott az Európai Bizottságtól. Az unió élemiszer-minőségjelző rendszerében - az oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM, angolul: protected designations of origin, PDO) mellett - az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (angolul: protected geographical indications, PGI) az egyik legfontosabb kategória.
A termékleírás szerinti hegyes erős, édes - töltenivaló, kápia, paradicsom - , illetve csípős ízű paprikafajtát a 19. század második felében a betelepedő bolgárkertészek kezdték termeszteni Délkelet-Magyarország szentesi kistérségében (Szegvár, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Felgyő, Mindszent, Nagymágocs, Nagytőke és Szentes). A minőségi paprikatermesztéshez igen kedvezőek a térség hőmérsékleti- és fényviszonyai, a talajtani és vízrajzi adottságok.

Lap tetejére