GLOBALG.A.P.

  • GLOBALG.A.P. tanúsítvánnyal rendelkezünk, vállalkozásunk teljesíti az élelmiszer biztonság beszállítói követelményeit.
  • Az Európai Kiskereskedők Egyesülete által létrehozott élelmiszerbiztonsági és minőségirányítási szabvány, amely a frissen fogyasztható, illetve a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek előállításának szabályozására, ezen területek nemzetközi tanúsítására alkalmazható. A Jó Mezőgazdasági Gyakorlaton (GAP-Good Agriculture Practice) alapul, melynek lényege a termelő gazdaságban az elérhető legjobb technológiák alkalmazása és a fenntartható mezőgazdaság követelményeinek megfelelő élelmiszer-előállítás támogatása.

MOTTÓNK

„Gondolkodjunk és tegyünk is együtt”

  • A Ternai Kft. tevékenységének valamennyi fázisában kiemelt jelentőséget tulajdonít a minőség fejlesztésének, az állandó élelmiszerbiztonságnak.
  • Fontos, hogy termékeink minősége megfeleljen a mindenkor hatályos és elvárt vonatkozó jogszabályi, higiéniai, környezetvédelmi előírásoknak és nem utolsó sorban Partnereink igényének, elvárásának.
  • Elmondhatjuk, hogy valamennyi Munkatársunk és Partnerünk elkötelezett a minőségirányítási rend, a fegyelem mellett, különös tekintettel a Globalg.a.p. rendszer standardjaira.

FELADATUNK

  • Munkatársaink és Partnereink cégünkbe vetett hitét, bizalmát folyamatosan erősítsük, lehetőségeink szerint fejlesszük.
  • Megfeleljünk a vonatkozó szabályozóknak, elvárásoknak, követelményeknek.
  • Mindenkor figyeljünk arra, hogy az elérhető legjobb terméket, az elérhető legjobb áron, a legjobb időben és minőségben állítsuk elő, vásároljuk és értékesítsük.
  • Kiemelt feladat a megfelelő szakemberek folyamatos képzése és megtartása.
  • Cégünk jó hírnevének öregbítése.

 

A Ternai Kft. – három generációs családi vállalkozás - 2000. szeptemberében kezdte meg tevékenységét húsz fő alatti munkavállalói létszámmal. A munkatársak korábban inkább a szabadföldi-kertészeti kultúrában (fóliaházak), mára jellemzően a kereskedelmi tevékenység vonatkozásában közreműködnek. A Ternai Kft. foglalkoztatotti létszáma napjainkra ~50 fő munkavállalóra és hasonló létszámú egyszerűsített mezőgazdasági idénymunkásra nőtt.

A táraság piaci helyzete stabil, kiváló minőséget termel és értékesít, termékeink elsősorban EU tagországokban kerülnek értékesítésre, de Svájcba is szállítunk hosszú évek óta.

Stratégiai céljaink, hogy minőségi friss zöldséggel, prémium termékkel jelenjünk meg az európai „agrárpiacon” hidegfóliában termesztett és vásárolt zöldségeinkkel, megkeressük azokat a lehetőségeket, amelyek a termesztés sajátosságaiból adódnak, így a szabadföldi termesztéshez képest erősítsük, lehetőségeink 4-6 héttel korábban tudjuk értékesíteni a megtermelt és felvásárolt árut.

Működési körülményeinket folyamatosan fejlesztjük, újszerű megoldásokban gondolkodunk, a meglévő infrastruktúrát a teljes kapacitás kihasználtság érdekében bővítettük, optimalizáltuk. 

Partnereink minőség iránti igénye, rendszerszerű működésünk, munkatársaink elhivatottsága garantálja mindenkor a kínált áru kiválóságát.

Elmondhatjuk, hogy a Ternai Kft. tevékenysége Európa számos országában nyomon követhető és külön jó érzéssel tölt el bennünket, hogy az üzleti kapcsolatokon túl barátságok is alakultak az évek alatt.

Mottó:
„Gondolkodjunk és tegyünk is együtt”

A Ternai Kft. tevékenységének valamennyi fázisában kiemelt jelentőséget tulajdonít a minőség fejlesztésének, az állandó élelmiszerbiztonságnak. Lényegesnek ítéljük, hogy termékeink minősége megfeleljen a mindenkor hatályos és elvárt vonatkozó jogszabályi, higiéniai, környezetvédelmi előírásoknak és nem utolsó sorban Partnereink igényének, elvárásának. Elmondhatjuk, hogy valamennyi Munkatársunk és Partnerünk elkötelezett a minőségirányítási rend, a fegyelem mellett, különös tekintette a Global G.A.P rendszer standardjaira. 2015. óta IFS rendszerünk is akkreditált és több partnerünket bevontuk a Grasp tanúsítási körünkbe is.

A társaság működése, vezetési szemlélete illeszkedik az ISO 9001:2015 minőségirányítási szabvány gondolatmenetéhez, ügyfélkapcsolati mechanizmusunk a CRM rendszer módszereit követi, döntéseink tervezett, tudatos kontrolling folyamatokra épülnek, a GDPR szempontrendszerének keretei között.

Feladatunk:

  • Munkatársaink és Partnereink cégünkbe vetett hitét, bizalmát folyamatosan erősítsük,
  • Megfeleljünk a vonatkozó szabályozóknak, elvárásoknak, követelményeknek
  • Mindenkor figyeljünk arra, hogy az elérhető legjobb terméket az elérhető legjobb áron, a legjobb időben és minőségben állítsuk elő, vásároljuk és értékesítsük
  • Kiemelt feladat a megfelelő szakemberek folyamatos képzése és megtartása
  • Cégünk jó hírnevének öregbítése – az Alapítók 2000. évben megfogalmazott szándéka szerint.

Képek cégünk életéből

Adatok

  • Társaság neve: TERNAI Termelő, Feldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Székhelye: 6635 Szegvár, Ipari út 2.
  • Tevékenység kezdete: 2000. szeptember 12.
  • Adószám: 12527801-2-06
  • Cégjegyzékszám: 06-09-007040
  • Tevékenységi körök: 
    • Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme
    • Növénytermesztési szolgáltatás
    • Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése
  • Üzlet jellege: Mezőgazdasági termelés / kereskedelem
  • Profilja: Kínai kel, fejes káposzta, Tv paprika, kápai paprika, bogyiszlói paprika, spárga és gabonanövények.

 

A szentesi paprika oltalom alatt álló földrajzi jelzést (OFJ) kapott az Európai Bizottságtól. Az unió élemiszer-minőségjelző rendszerében - az oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM, angolul: protected designations of origin, PDO) mellett - az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (angolul: protected geographical indications, PGI) az egyik legfontosabb kategória.
A termékleírás szerinti hegyes erős, édes - töltenivaló, kápia, paradicsom - , illetve csípős ízű paprikafajtát a 19. század második felében a betelepedő bolgárkertészek kezdték termeszteni Délkelet-Magyarország szentesi kistérségében (Szegvár, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Felgyő, Mindszent, Nagymágocs, Nagytőke és Szentes). A minőségi paprikatermesztéshez igen kedvezőek a térség hőmérsékleti- és fényviszonyai, a talajtani és vízrajzi adottságok.

Lap tetejére